Nagy segítség lenne számunkra az arculattervezésben, ha minél többen írnátok nekünk egy-két szót, kifejezést, ami szerintetek nagyon jellemző Horváth Csaba művészetére és a Forte Társulatra. Mitől más? Mitől erős? Miért szeretjük?
physical theatre, fizikai színház, testi színház, test, mint megnyilvánuló, mint amit érzékelünk egymásból, hang-szöveg-mozdulat-kép egyszerre, azok a hatások, ami a személyünket érinti meg, személyiség színház, personal theatre, perszonális, transzperszonális! :)
forte, erős, hangos, a person's strong point, őszinte, klasszikus kortárs nyelven, mint az őserő mai megnyilvánulása
"Horváth Csaba nem koreográfus, hanem test-rendező. S amikor testet mondok, akkor beleértem mindazt, amit testeink magukkal hordanak: nyűgöt/örömöt, gondolatot, érzéki reakciókat, - rengeteg energiát. Minden mozog a testünkben. Még akkor is, ha csupán ránézünk valakire, vagy kimondunk egy szót. Ott mozog bennünk a teljes, magunkkal hozott élet. Elsősorban erre a mozgásra épít Horváth Csaba test-színháza."
soha, semmilyen megúszást nem enged. itt, kérem, jelen kell lenni a pillanatban, a játszóknak is, a nézőknek is. nincs kecmec. hála istennek. itt mindennek jelen-tősége van. itt mindennek van jelen-tősége.
Csaba munkájáról: Az intencionalitás olyan egészen velőkig hatoló ösztönös megnyilvánulása, mely kisemmizi az elmét, s darabokban hullajtja szét a domború testet(?),-ekként határozza meg az összsúlyt s önnön adottságát rabságába vetetten leplezi le...
"Horváth Csaba fizikai színháza, embert próbáló, az embert minden ízében átmozgató, sőt: emberből építkező játéka nem udvarias színház. Nem óhajt „földolgozni”, nem akar úgymond „szórakoztatni”. Minden alkalommal kockára tesz mindent, elölről kezdi, és meg meri karcolni a parketta lakkját. Szálinger Balázzsal való Együttműködésük azt példázza, hogy az értelmes és életképes színház nem az alkalmazkodni tudás teherpróbája."
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésphysical theatre, fizikai színház, testi színház, test, mint megnyilvánuló, mint amit érzékelünk egymásból, hang-szöveg-mozdulat-kép egyszerre, azok a hatások, ami a személyünket érinti meg, személyiség színház, personal theatre, perszonális, transzperszonális! :)
VálaszTörlésforte, erős, hangos, a person's strong point, őszinte, klasszikus kortárs nyelven, mint az őserő mai megnyilvánulása
Lőrinc Kati:
VálaszTörlés"Horváth Csaba nem koreográfus, hanem test-rendező.
S amikor testet mondok, akkor beleértem mindazt, amit testeink magukkal hordanak: nyűgöt/örömöt, gondolatot, érzéki reakciókat, - rengeteg energiát.
Minden mozog a testünkben. Még akkor is, ha csupán ránézünk valakire, vagy kimondunk egy szót.
Ott mozog bennünk a teljes, magunkkal hozott élet.
Elsősorban erre a mozgásra épít Horváth Csaba test-színháza."
soha, semmilyen megúszást nem enged. itt, kérem, jelen kell lenni a pillanatban, a játszóknak is, a nézőknek is. nincs kecmec. hála istennek.
VálaszTörlésitt mindennek jelen-tősége van. itt mindennek van jelen-tősége.
ösztönös, ellentmondásos, finom, vad, elemi, elementáris, mély, fizikai, emberfeletti (pl. Godot-ra várva), sokrétű, költői
VálaszTörlésBernadette Kemenes:
VálaszTörlésCsaba munkájáról: Az intencionalitás olyan egészen velőkig hatoló ösztönös megnyilvánulása, mely kisemmizi az elmét, s darabokban hullajtja szét a domború testet(?),-ekként határozza meg az összsúlyt s önnön adottságát rabságába vetetten leplezi le...
Térey János:
VálaszTörlés"Horváth Csaba fizikai színháza, embert próbáló, az embert minden ízében átmozgató, sőt: emberből építkező játéka nem udvarias színház. Nem óhajt „földolgozni”, nem akar úgymond „szórakoztatni”. Minden alkalommal kockára tesz mindent, elölről kezdi, és meg meri karcolni a parketta lakkját.
Szálinger Balázzsal való Együttműködésük azt példázza, hogy az értelmes és életképes színház nem az alkalmazkodni tudás teherpróbája."